Felejtsük el végre, hogy az elektromos fűtés csak drága lehet!

Felejtsük el végre, hogy az elektromos fűtés csak drága lehet!

Árammal fűteni óriási költséget jelent – mindenkinek ez a jut először eszébe, amikor szembejön vele az elektromos fűtés gondolata.

Egyből az elektromos radiátorra, a hősugárzóra és egyéb áramzabáló fűtési megoldásokra asszociál az ember, és már látja lelki szemei előtt az elképesztő sebességgel pörgő villanyórát, és a hatalmas rezsiszámlát.

Nem könnyű megküzdeni ezekkel az általánosan elfogadott előítéletekkel: főleg azért nem, mert sok esetben minden igazságalapjuk megvan.

Én sem állítom, hogy minden elektromos fűtési megoldás jót tesz a pénztárcádnak: de most azt is szeretném bebizonyítani Neked, hogy a 21. században igenis létezik az a környezetbarát, energia- és költséghatékony fűtés, ami áramot használ fel a működéséhez.

Ne a 20-30 évvel ezelőtti technológiát hasonlítsuk össze a maival!

A korábbi rossz tapasztalatok gyakran maradnak meg bennünk hosszú távon, és főleg emiatt is ítélik sokan el gondolkodás nélkül az elektromos fűtésrendszereket.

Viszont azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy most már magasabb technológiai fejlettségen állunk, és a modern megoldások képesek hatékonyan, gyorsan, a lehető legkevesebb energiafelhasználás mellett befűteni otthonunkat.

Az amorf fémötvözet fűtőszálas elektromos padló-, fal-, és mennyezetfűtés legnagyobb előnye, hogy alacsony, 30°C-nál nem nagyobb üzemi hőmérséklet mellett tud működni, és a sugárzó hőnek köszönhetően nem a levegőt, hanem a szobában tartózkodókat közvetlenül melegíti fel.

A hagyományos, konvekciós rendszerek erre nem képesek, a régi elektromos fűtőtestek pedig nem tudták ezt ilyen alacsony fogyasztás mellett megtenni.

Éppen ezért, amikor elektromos fűtésről beszélünk, akkor ne a múlt század termékeire gondoljunk, hanem vegyük figyelembe az új találmányokat is.

Nem fogom azt mondani, hogy a gáz nem olcsóbb

Nem fogom azt mondani, hogy a gáz nem olcsóbb

Nem célom olyat ígérni, amit aztán nem lehet betartani: a gáz ára még mindig alacsonyabb a villanyénál, ez tény, és valószínűleg így is fog maradni.

Nem is állítom azt, hogy a havi villanyszámlákon keresztül térül meg az elektromos fűtés, mert nem is ebben rejlik az igazi ereje.

Miért kell fizetni az AHT elektromos fűtésrendszere esetében:

  • magáért a termékért,
  • a beszerelésért,
  • a havi villanyszámlákért.

Ezzel szemben milyen költséget jelent egy hagyományos, gázos rendszer?

  • Tervezési,
  • engedélyeztetési költségeket,
  • rendszeres kéménysepréssel járó kiadásokat,
  • éves szintű karbantartást,
  • ráadásul a legtöbb esetben 10-15 év után ki is kell cserélni a teljes rendszert, kazánostul-mindenestül (ez már 1.000.000 Ft feletti kiadás lehet).

Ez igen komoly pénzeket jelent hosszú távon – ettől tud megóvni téged az amorf fűtőszálas fűtésrendszer.

Itt nincsenek karbantartási költségek

A különleges, amorf fémötvözet sajátossága a nevéből is adódó rendezetlen szerkezet, aminek köszönhetően ellenáll az öregedésnek, a korróziónak, és a legtöbb fizikai hatásnak.

Gyakorlatilag, ha erős külső hatás nem éri (magyarul például nem ütjük át egy szöggel a fűtőszálat), akkor képtelen meghibásodni: ezért nincs szükség rendszeres ellenőrzésre, karbantartásra, és ezért is vállal rá a gyártó 15 éves garanciát.

Számold ki, hogy az élettartama alatt mennyit fizetsz a gázkazánod után a különböző szakembereknek: ezt az összeget spórolod meg egy az egyben az elektromos fűtéssel.

Nem jelent veszélyt az egészségre

Nem jelent veszélyt az egészségre

A szén-monoxid mérgezéstől való félelem minden gázos fűtésrendszerű háztartásban jelen van, és emiatt kellő mértékű óvintézkedésre van szükség.

A sugárzó hővel működő elektromos fűtés esetében ilyen veszélyekkel értelemszerűen nem kell számolni, más téren azonban fel szokott merülni egy gyakori kifogás: az elektromágneses sugárzás kérdése.

Erre viszont egyszerű a válasz: AHT fűtőszőnyegei és fűtőpaneljei nem kerülhettek volna piacra, ha bármiféle kockázatot jelenthetnének az egészségünkre nézve.

A szigorú Háztartási és hasonló jellegű készülékek elektromágneses terének emberi expozícióra vonatkozó mérési módszerei  szabványnak (IEC En 62233:2008) kell megfelelnie minden ilyen fűtésrendszernek, és ennek megléte bizonyítja, hogy az AHT termékek elenyésző mértékű sugárzásnak teszik ki a házban élőket.

Röviden megfogalmazva tehát: ha valaki az elektromágneses sugárzás miatt fél elektromos fűtésrendszert venni, akkor az szabaduljon meg mobiltelefonjától, tévéjétől, számítógépétől is, mert ezek is épp akkora sugárzást jelentenek, mint egy elektromos padlófűtés.

Gázt termelni nem tudsz – áramot viszont igen

Gázt termelni nem tudsz – áramot viszont igen

És végül a legfontosabb anyagi érv az, ami az elektromos fűtést verhetetlenné teszi: az energiafüggetlenség lehetősége.

Napelem rendszer mellett gyakorlatilag a fűtésre való áramot is magadnak termelheted meg, tehát nem kell külön szolgáltatóra bíznod magad ebben a tekintetben.

Egy, az igényeknek megfelelően megtervezett és kivitelezett napelem rendszer képes elég energiát termelni ahhoz, hogy abból a lakás fűtése is meglegyen, sőt, jóval többet is.

A megtermelt, fel nem használt áram visszakerül a szolgáltató hálózatába, aki ezt elszámolja nekünk: így az éjszaka vásárolt és a nappal megtermelt áram ára ki tudja egyenlíteni egymást, és elérhetjük, hogy gyakorlatilag 0 forintot kelljen fizetni nem csak a villanyért, de a fűtésért is.

Összefoglalva: ezért számít alacsonynak az elektromos fűtés költsége

Összefoglalva: ezért számít alacsonynak az elektromos fűtés költsége

  • Az amorf fémötvözet fűtőszál egy modern, energiatakarékos technológia, ami alacsony áramfogyasztás mellett működik;
  • nincs szükség itt rendszeres ellenőrzésekre és karbantartásra;
  • nincs hosszú (és költséges) engedélyeztetési és ügyintézési folyamat a telepítés kapcsán;
  • gyakorlatilag nem tud meghibásodni (hacsak nem éri komolyabb külső hatás);
  • ellenáll az időnek, évtizedek múltán sem kell cserélni;
  • mivel nem káros az egészségre, nincs szükség költséges óvintézkedésekre és biztonsági eszközökre);
  • napelem rendszer mellett a fűtésszámláktól elbúcsúzhatunk.

Ha tehát csak a pénztárcánkat nézzük, akkor is legalább 7 érvet lehet felsorolni az elektromos fűtésrendszer mellett – és akkor még nem is beszéltünk a biztonságról, a sugárzó hő nyújtotta komfortérzetről, és a gyors telepítésről.

Eddig főleg olyan tényezőket mutattam be Neked, amik a rezsit érintik: de mennyi a bekerülési költsége egy ilyen fűtésrendszernek?

Ezt akkor tudhatod meg, ha árajánlatot kérsz tőlünk űrlapunkon keresztül!

Kérjen visszahívást itt!
Fontos vagy nekünk! Ezért pipáld be ezt is: Elektromos fűtéssel kapcsolatos tudásunkat marketing célú telefonhívások, hírlevelek formájában szeretnénk megosztani veled a későbbiekben, mert minél tartósabb fűtési megoldást akarunk javasolni neked. Köszönjük a bizalmat!
Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.